Milyen növény látható a képen? (tudásbázis kérdés)
A National Geografic legújabb dokumentum filmje szerint olyan kísérleteket végeztek bizonyos növényeken, amelyekből arra következtetnek, hogy a növények elektromos rezgések alapján kommunikálnak is egymással.
Kiderült, az állatokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, csak az ember által nem érzékelhető módon, sokkal kifinomultabban kommunikálnak. Megfelelő eszközökkel azonban már megmérték, hogy a növények hallanak is, és elektromos rezgéseket adnak ki, amelyekkel nemcsak egymás között, hanem bizonyos állatokkal, főként a rovarokkal, hernyókkal tudnak kommunikálni, valamint közös szimbiózisban élni , vagy elriasztani a kártevőket …
Egy egyetemista csoport a növények hallásának igazolására két egyforma körülményekkel rendelkező kabinba betetettek két egyforma növényt, és adott időben bejártak locsolni. A különbség csak annyi volt, hogy az egyik kabinban a virágnak Zenét indítottak el, napi két órában. (Klasszikus zenét) A kísérlet végeztével arra a következtetésre jutottak, hogy a zenét hallgató virág 10 % -kal nagyobb növekedést mutatott, mint csendben növekedő társa.
Egy másik növény, amely, táplálékszerzése céljából, csillószerű kaccsainak segítségével kutatja ki a táplálékát, olyannyira mozog és érzékel, hogy rájöttek, ő is hallás alapján halad.
Külföldön egy szőlősgazda pedig direkt nem trágyázza a szőlőjét, mert olyan kísérletet végez szőlőtermesztés közben, hogy klasszikus zenét vezetett a földjére, s kimutatta, hogy a termése így is jobb lett, mint a szomszédjáé.
A növények kommunikációját megismerő tudósok olyan érzékelő készüléket hoztak létre, amely jelzi a növény talajának vízveszteségét és ha eléri a kritikus határt, képes jelezni a gazdája számára, úgy, hogy a műszer össze van kötve a gazda telefon –rendszerével. A jelzés ma már nemcsak egy sípoló hang vagy egy világító led, hanem megalkottak egy hangfelvételt is erre a célra. A telefon cseng, a gazda felveszi , mire a hang így szól benne:
- „Hallo, én a te szobanövényed beszélek, nagyon megszomjaztam, kérlek, locsolj meg … „