Elvált apaként kamaszokkal? (beszélgetős fórum)

Még az előzőhöz:

Különben igen, jól mondod, tudatni kell velük, hogy jöhetnek, amikor csak akarnak.

Az az ötletem támadt, hogy nem csak azáltal lehet szabaddá tenni a választásukat, hogy nem muszáj szigorúan az eddig megszokott láthatás napjain jönniük (mert tényleg lehet olyan helyzet, amikor ez pl. egy nehezebb témazáró vagy egyéb dolog miatt csak púp lenne a hátukra aznap), hanem azzal is, hogy a különben nem rám eső hétvégéken is lehez közös programot szervezni.

Ennek az egésznek a célja pont ennek a nem természetes ritmusnak a megtörése lenne, ahol ez már az élethez és az igényekhez igazodik.

Ennek jelenleg a volt feleségem a kerékkötője, aki az élete kiszámíthatósága miatt ragaszkodik ehhez a rendhez, és a jelenlegi párom, akinek pont elég, ha azokon a hétvégéken vannak itt, ami anno a törvényileg le lett fektetve.

Ezt el is mondtam a gyereknek, mert afelé próbáltam puhatolózni, hogy hogyan tudnánk majd működni a jövőben, de úgy láttam, hogy a jelenlegi párkapcsolati felállás, a két lakás közeli és hasonló jellege (és ezáltal lehetőségei) és sokat szövegelő apjuk miatt hétköznapi, "beugrok apához" dolgokra nem érdemes számítani, inkább konkrét hétvégi programokat tudok elképzelni, ami után az adott helyzettől függően vagy van itt alvás vagy nincs.

Illetve gondolkoztam még a lakhelyet vonzóvá tenni, hogy elköltözök egy olyan lakásba, ahol szintén lehetne külön szobájuk, vagy valamilyen kerttel rendelkező lakásba/házba, ami megint csak érdekessé tette volna számukra a *lakhelyet*.

Ez persze lehet, hogy egy részleges önbecsapás lenne, illetve kicsit furcsa is fenntartani 2 szobát heti 2 napokra.

Más kérdés, hogy egy kicsit kintebbi lakhely egy kevés plusz ráfordítással tudná is nyújtani mindezt.

Persze ennek a válás környékén lett volna igazi értelme, amikor még kicsik voltak, mert a majdani kirepülés után az emberek pont fordítva szokták átrendezni a lakhatásukat, azaz a szülők kisebb lakásba költöznek, hogy pl. így próbáljanak meg útravalót adni a gyerkeknek és egyben valamennyit sprórolni is a racionalizált lakhatáson.

És most van még jó pár év köztes időszak, amikor egyes külön vált családokban már fellazult a láthatás intézménye, és vagy rugalmas programok mentén kapcsolódnak a külön élő szülőhöz, de akár már a gondviselőjükhöz is (pl kollégium, külfödli tanulmányok, vagy párkapcsolat miatt külön költözött gyerekek) vagy minimális kapcsolat van a külön élő szülővel, akár amiatt mert ő is az új párjával való életre koncentrál, vagy akár mert telefonon is nagyon jó, közeli viszonyt tudnak fenntartani, ami kapcsán érzi a gyerek, hogy bármivel bizalommal fordulhat hozzá, minden más dologtól függetlenül.

Itt van az eb elhantolva. A párod, aki nem szívleli a lányaidat. Valószínű még szítja is a tüzet.

Azt nem értem mit kell 2 napra cuccolni?

Ha külföldre utazik valaki 2 napra elég egy hátizsák akkor

Igen a piperét egy hétvégén beszerezhetnéd a lányokkal közösen.

Nekem sántít az egész történet.

Konc az az idő számotokra.

Egy szóval nem írtál a gyerekeidről semmi szépet, hogy mennyire szereted őket, stb.

Az anyjukat szapulod és a gyerekeket, miközben nem ismered a saját gyerekeid, ez bizony a te hibád, szégyened!!!!

Minél többet írsz, annál inkább a terhük érződik ki.

Tudod az a gond, hogy vegyes nevelést kapnak tőlem és a volt feleségemtől, bár nála sokszor a nevelés hiányát érzem, mint a valamilyen fajta nevelést. Ami nem meglepetés, mert ezért is váltunk el.

Akkor is inkább nekik próbál kedvezni a jelenben, amikor hosszú távon nem az az érdekük. És az együttműködés a gyerekek érdekében sincs meg igazán, ami nagyon szomorú, mert ők látják kárát.

*Már régóta van kulcsuk a lakáshoz*, van hely a holmijaiknak a a saját itteni bútoraikban, kényelemben élnek szó szerinti és átvitt értelemben is, de miért is jönnének ide, ha ott van az összes ruhájuk, piperéjük, holmijuk, és a mostani énjükhöz igazított környezet a külön-külön szobájukban míg itt csak az a cucc, amit áthoznak, és kettejüknek 1 közös szoba, a gyerekkori szobájuk.

Eleinte itt is voltak ruhák is, de valamiért egy ideje inkább hordják. Bár lehetne venni ide is duplán piperét, meg azért pár ruhadarabot is (a helyileg használtakon kívül, ami természetes is hogy van itt).

Szóval gondolj bele, hogy gyerekként miért jönnének át, vagy miért jönnének ide "haza", ha az apjuk sokszor nem tud elmenni a rendetlenségük, az önmaguk kiszolgáltatása, és feje tetejére állított napirendjük mellett (nappal szórakozás, éjjelig tanulás, de sokszor mindez a tanulás nélkül is ugyanígy éjfélig, 1:00-ig) és a lustaság (mind tanulásban, és házimunkában), a családon belüli szociális és érzelmi kapcsolódás, empátia, kedvesség hiánya is elszomorít.

Persze nincs kire mutogatni, mert a szülőktől jön a minta, amibe az elváltság ellenére én is benne vagyok, bár heti két napban és a másik oldalon egy ellensúllyal (akár még esetleges ellenem hangolással) nehezebb, főleg ilyen korú gyerekeknél.

Véleményem szerint a kicsit nagyobb szigorból könnyebb engedni, mint az elkanászodott gyerekeknél pozitív változást elérni.

Sajnos én mégis (valószínűleg) túl sokat papolok nekik, ami miatt nem biztos, nagyon rohannának ide (a fent említett külön szoba hiánya miatt is. Bár arra a két napra az én hálómat is felajánlottam nekik, de az nem elég barátságos nekik, még a tanulás idejére sem(!) tehát maradtak a közös szobánál, ahol az egymást zavaró tanulást leszámítva nagyon jól elvannak).

Plusz megint csak miért igyekeznének időt tölteni itt a jövőben, ha a jelenlegi párommal (kölcsönösen) nem igazán jönnek ki, mert ő nem toleráns a félrenevelés eredményére, tehát kvázi egymással össze nem ismerkedett idegenként, kényszerű lakótársként kerülgetik egymást...

Teljesen egyértelmű, hogy nem apa kérdezget ezen a fórumon se FI. FI azt gondolta, hogy más válaszokat kap, ha apaként utal magára.

FI nagyon meg akar szabadulni a párja gyerekeitől.

Lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal, és nem ilyen tömören, de igen.

Igyekszem majd világosabban átadni azt nekik őszinte beszélgetések közben.

Viszont - mint mondják - a cselekedetek üzenete sokkal erősebb, és amíg kritizálok is, az elfogadásról szóló beszédem összezavaró lehet.

De azért az ember nem hagyhat rájuk mindent, szóval nem tudok csendben maradni, ha valamit nem látok jónak.

Jó ötlet! Már csak a 60 millió hiányzik hozzá :)

Bár lehet, hogy majd kollégium / albérlet is hasonló hatással lesz, ha úgy alakulnak a tanulmányok.

Annyira nem akarom "kirakni" őket, de biztos lenne hasznos hozadéka.

Igen, a külső tanácsadó nem kompatibilis a családdal.

Ezzel kapcsolatban van egy kényelmetlen feladatom...

Ha annyira ki akarod oket lokni a feszekbol, akkor vegyél nekik 60+ millioert egy lakast es kezdhetik is 17 es 19 evesen az onallo eletuket.

Szepitheted itt, de a "kulso tanacsado" mihamarabb meg akar szabadulni a gyerekeidtol hogy aztan rategye a kezet a te lakasodra 😁😁🙈🙈🙈🙈

Enissa, ez lenne a cél, hogy értsék meg, hogy hibázhatnak, mindig nyitva az ajtó, bizalommal fordulhatnak hozzám, csak legyünk egymással őszinték.

Ennyi.

Szerencsére nem így van.

Otthon érezhetik magukat. Minden úgy van, mint korábban, ahova születtek. Semmi vedég érzés.

Korábban volt mindenből itt is, de ők döntöttek így, hogy inkább hurcolják.

Különben valóban ez lenne az egyik megoldás.

Bár pipere tényleg lehet itt is mindenből.

Ezt jól látod.

Attól tartok, hogy túl elfogult vagyok velük, túl sokmindent nézek el nekik, és kevesebb a határ, ami valójában inkább kárukra, mint hasznukra van.

És emiatt próbálom meghallgatni, figyelembe venni egy külső, objektívebb szemlélő nézőpontját is.

Szuper! Leülök, és megbeszélem velük, hogy "szeretnétek még ide járni", erre ők egymásra és magukba néznek: "mégsem szeret apánk? terhére vagyunk?"

Nem tudom megtippelni, hogy hogy nézne ki ez a beszélgetés.

De ugye úgy nem lehet kilökni a sasfiókát a fészekből, hogy az kedvesnek tűnjön. Akkor és ott nem az, majd csak később jönnek rá az értelmére.

Nekem magyon furcsa, amit írsz.

Kicsit olyan, mintha nem is te lennél az apa, hanem mondjuk az apa új párja, és kívülről szemlélné ezt a helyzetet, és próbálná megindokolni, hogy miért is kell ezt a kialakult szokást befejezni.

Bár szerintem is elment a kialakult rendszer felett az idő, de egyszerűen le kell ülni a "gyerekekkel" és megbeszélni velük.

Egy 17 és 19 évesnek kizártnak tartom, hogy erre van igénye, és szerintem ez inkább teher lehet nekik, mint valami jó az apukától....

Nekem a gyerekeim a "barátaim" is.

Természetesen határokat is szabva, hiszen a barátunkra sem hagyunk rá mindent.

Nem mondom, hogy ez működik mindenkinél, nálam működött és még mindig működik is. Fiúról és lányról van szó. Idősebbek már a te gyerekeidnél, de mindig mindennel bizalommal fordultak hozzám, mert tudták nincs tabu téma.

Mindig mondtam nekik, hibázhatnak, emberből vannak, de csak akkor tudok segíteni, ha őszinték.

Nagy gyerekek már. Szerintem itt az ideje, hogy közéjük dobd a gyeplőt.

Csináltass kulcsot nekik a lakásodhoz/házadhoz és ülj le velük egy vacsora mellett beszélgetni.

Őszintén elmondhatod nekik mindazt amit itt nekünk leírtál.

Itt az ideje, hogy önállóságot kapjanak, de nem szabad elveszteni a kontrollt és ennek a bizalom az alapja.

Csak egyet tennék hozzá,,ne szövegelj nekik sokat,hogy mit hogyan.

Tudják ők csak most egyik fülükön be másikon ki.

Ha sok a duma,,megtanulják hogy arra sem figyelnek ami tényleg fontos.

Hát látod ez az, amit én sem értek.

Nem szapulom az anyjukat, kedves vagyok, igyekszek mindben támogatni őket, korábban sokat voltunk együtt, többet mint az ők az anyjukkal, nyarlaunk együtt, és mégis...

Aztán van, aki szerint nem a fene nagy kedvesség kell, hanem kellenek a nemek is, kellenek a határok, nem haverjuknak kell lenni, hanem egy távolságot megtartva követketesen szeretni őket, hogy egy kevés Nők lapjás közhelyet is írjak, amivel két ekkora gyerek, meg egy ilyen személyiségú apa már mit is kezdjen :-)

Igen, jönnek.

Nem erőszakoskodom többet kitalálni, hogy miért, de technikailag úgy jönnek, hogy hozom őket.

És a kritikus szerint ez óriási különbség, és hogy ebben az életkorban ez már több mint furcsa.

A hétközbeni áthúrcolkodáskor azért nem mindig ugranak ki a bőrükből örömükben, szóval leolvasható néhanap egy "ki tudnék találni most jobb szórakozást is" vélemény, de úgy látom, hogy összeségében szeretnek itt lenni.

Tanácsot adni nem lehet, idegeneknek főleg nem, de én abból indulnék ki, hogy ha én lennék a helyükben mit éreznék.

Az merült fel bennem még, hogy sok apa nem kapja meg a gyerekeit hetente, és mégis nagyon jó a kapcsolatuk, nálatok miért nincs meg az őszinteség?

Volt rá kísérlet, amikor szőr mentén elkezdtem erről beszélgetni, de sajnos nem lehetőségként értelmezték a rugalmasságot, szabadságot, hanem az anyjuktól azt hallottam vissza, hogy le akarom őket pattintani...

Szóval ezt a témát most kerülöm, illetve pont ezért is beszélgetek itt veletek.

Nekem ez furcsa, amiről elmélkedsz.

Számomra evidens lenne megbeszélni velük, hogy lányok van-e egyáltalán kedvetek hetente nálam lenni?

elkezdődhetne egy igaz már elég kései, de esetleg mégis hasznos beszélgetés, arról ki és hogyan érez.

A tudomásukra kellene hoznod, hogy nem várod el tőlük, hogy kötelezően nálad legyenek.

Édesanyjukkal tudnak beszélgetni, tudsz erről valamit?

Persze.

Vannak néha kirándulások, vagy ritkán kártya vagy egy film, és ma már az egymás társaságábamn (ki-ki magának) el(ő)készített vacsora is ennek számít nálunk :-)

És közben azért meg is ered némileg a nyelvük, de talán mivel máskor alapból sokat szövegelek nekik, hogy mit hogy kellene csinálniuk, (meg még ki tudja miért) de nincsenek igazán őszinte, mélyebb, hosszú beszélgetések. Mondjuk alapból elég zárkózott is az egyikük; nem tudom mi járhat a fejében, és mit gondolhat rólam / rólunk.

2:

Mindig örülök, ha itt vannak, családban akartam élni, még ha nem is nevelem a legügyesebben őket, csak bogarat tett a fülembe a vélemény, hogy lehet, hogy valóban felőttesebben kellene már ezt kezelnünk, hogy ne magunkhoz láncolt, életképtelen felnőtt legyen belőlük, akik azt érzik, hogy ők maguktól nem képesek semmire, és hogy továbbara is a szülőktől függenek.

A látahtás egy mesterséges dolog, de sok megállapodni nem hajlandó szülőpárnak ez a működő, kiszmáítható megoldás.

A gyerekek meg pattognak a két hely között.

De ott a kérdés, hogy amint megszűnik a mesterségesen fentartott (bár részemről nem, max az anya részéről kikényszerített) és nem fokozatosan átalakított szokás, akkor nem lesz-e nagy meglepődés mindkét oldalon. (gyerek-szülő), hogy akkor most mi is van? miért is? hogyan is tovább?